- Projektgenerálás, projektindítás, projekttervezés
- Pályázatírás, támogatásszerzés
- Üzleti tervek, Megvalósíthatósági Tanulmányok készítése
- Fejlesztési Koncepciók, területfejlesztési tervek
- Közbeszerzési pályázatok írása, lebonyolítása
- Hitelek bevonása, hiteligénylés
- Fejlesztési adókedvezmény igénylése
- Tőkebefektetők bevonása
- Egyéb pénzügyi termékek

Projektgenerálás, projektindítás, projekttervezés
Jelentősége a projekt megvalósításában:
Hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján látható és érzékelhető, hogy a jól megtervezett és előkészített projektek, csökkentett kockázatok mellett ütemesen megvalósíthatóak. Számos ötlet, megvalósításra váró lehetőség van „elásva” a hazai piacon, mely mind arra vár, hogy projektté formálódjon és finanszírozásra leljen. Tekintettel arra, hogy számos forrás, támogatási lehetőség létezik, mindenképpen célszerű már a projekt első tervezési szakaszában körültekintő és mindenre gondoló finanszírozási portfóliót készíteni, amivel megkönnyíthető a választás is, hogy milyen irányú finanszírozást válasszunk. Arról nem is beszélve, hogy a tervezési szakasszal számos későbbi kockázat váltható ki, hiszen a híres Murphy féle mondás, miszerint „Ha valami elromolhat, akkor az el is fog”, a projekttervezések során számos esetben előfordulhat.
ProjektBánya kapcsolódó szolgáltatásai:
Projectindító lapunkkal egy alapvető és körültekintő felmérést készítünk a cégről gazdasági és foglalkoztatási adatok alapján, amely segít a rövid és hosszú távon tervezett fejlesztések opcióit feltárni. Ennek következtében akár készülhet egy bővebb üzleti terv, megvalósíthatósági tanulmány is, mely részletesen feltárja a projekt megvalósulásának lehetőségeit. A projektindító felmérés egyértelmű célja, hogy lássuk, a tervezett fejlesztésekhez, beruházásokhoz, milyen források, támogatások érhetőek el, és ezek közül tanácsainkkal elősegítsük az optimális választás lehetőségét. Természetes, hogy a projektekhez kapcsolódó források lehívása során cégünk teljes körű és komplex portfóliót kínál, a projektek egyedi igényei szerint.
Szolgáltatásainkról érdeklődjön központi telefonszámunkon: (+36/23) 512-160

Pályázatírás, támogatásszerzés
Jelentősége a projekt megvalósításában:
Az elkövetkező években ismételt növekedésnek indulhat a gazdaság, ha versenytársainkra figyelve megtaláljuk saját kitörési pontjainkat. A jelenlegi gazdasági helyzetben erős reflektorfény irányul a támogatáspolitikai eszközökre, hiszen ezen pénzügyi lehetőségek ráadásul most jóval kedvezőbben érhetőek el. Így tehát a kitörési pontok egyik legkeresettebb módja a vissza nem térítendő támogatások és egyéb – egyedi forráslehetőségek felhasználása. Elképzeléseinkhez – legyen az akár képzés, eszközbeszerzés, ingatlanépítés, szervezetfejlesztés vagy településfejlesztés megvalósítása – forráshoz juthatunk hazai, társfinanszírozott, EU-s központi vagy éppen egyedi kormányzati keretből is.
2004 és 2006 között csupán az első Nemzeti Fejlesztési Terv programjai alapján 11.717 darab projekt került megvalósításra, 2007-től pedig 6 éves időtartamra közel 8.000 milliárd Ft társfinanszírozott forrás áll rendelkezésünkre. És akkor még nem beszéltünk a vidékfejlesztésre költhető 1350 Mrd Ft-ról sem.
ProjektBánya Kapcsolódó szolgáltatásai:
Cégünk pályázatírási szolgáltatásának keretei között vállalja adott projektelképzelésekhez támogatási források keresését, azok közötti választást és a kiválasztott pályázaton várható pontszám előzetes értékelését. Tanácsadóink a projekt előkészítése során elkészítik a teljes pályázati dokumentációt, részt vesznek a fejlesztési elképzelések kidolgozásában és a felmerülő kérdések kapcsán egyeztetnek a kiíró hatóságok kapcsolattartóival. Emellett részt veszünk a pályázat helyszíni szemléin és mindennemű hatósági, intézményi egyeztetésben stratégiai partnerként képviseljük partnereinket. A pályázat továbbra is lehetőség marad, de munkatársaink segítenek Önnek élni ezzel a lehetőséggel és megvalósítható projekteket hoznak létre.
Szolgáltatásainkról érdeklődjön központi telefonszámunkon: (+36/23) 512-160

Üzleti tervek, Megvalósíthatósági Tanulmányok készítése
Jelentősége a projekt megvalósításában:
Szervezetünk maghatározó fejlesztései, döntések megalapozása vagy éppen hitelkérelmek benyújtása szükségessé teszik egy adott projekt pontos megtervezését és várható hatásainak elemzését. A megvalósítás és a fenntarthatóság alátámasztására szolgálnak az üzleti tervek és megvalósíthatósági tanulmányok. Ezen dokumentációk számos verzióban készíthetőek el, a műszaki megvalósíthatósági tanulmánytól kezdve, a szervezetfejlesztési áttekintésen át, egészen a komplex feasibility studyk-ig.
ProjektBánya Kapcsolódó szolgáltatásai:
A ProjectMine Kft. elvégzi az üzleti tervek, stratégiai tanulmányok készítéséhez szükséges elemzéseket, kutatómunkát, felméri a lehetséges kockázatokat és elkészíti a megvalósítás szempontok szerinti tervezését. Vállaljuk üzleti tervek és megvalósíthatósági tanulmányok, szervezetek átvilágítását tartalmazó stratégiai dokumentumok készítését, adott szervezetek számára történő testre szabását. Minden tekintetben törekedve arra, hogy a tanulmány formája, terjedelme egyértelműen kapcsolódjon a projekt fejlesztés egyedi igényeihez.
Szolgáltatásainkról érdeklődjön központi telefonszámunkon: (+36/23) 512-160

Fejlesztési Koncepciók, területfejlesztési tervek, Integrált Városfejlesztési stratégiák
Jelentősége a projekt megvalósításában:
A komplex településfejlesztési mechanizmusokhoz, ipari parkokhoz és nagyobb területet lefedő infrastruktúra fejlesztésekhez egyértelmű elvárások és szabályozások kapcsolódnak. Ezekhez illeszkedve nagyobb uniós forrásból táplálkozó projektek esetében komplex fejlesztési koncepciókat kell készíteni, melyek lehetnek kistérségi, szervezeti fejlesztési koncepciók, ugyanakkor településfejlesztési dokumentumok, integrált városfejlesztési stratégiák, ipari parkok, vállalkozói övezetek fejlesztéséhez kapcsolódó dokumentációk. Ezen anyagok egyértelmű célja, hogy a hosszú távú fejlesztési koncepciókat egy irányba terelje, azokat átfogóan egyértelműen taglalja.
ProjektBánya Kapcsolódó szolgáltatásai
Cégünk kihívásnak tekinti a hosszútávú stratégiák készítését. Ennek kapcsán vállaljuk egyedi igények alapján is a különböző település, kistérség és városfejlesztéshez kapcsolódó fejlesztési stratégiák, projektútvonalak tervezését. Ezzel egyidejűleg logikai keretmátrix és projektütemezés anyagát is rendelkezésre bocsátjuk. Minden ügyfelünkkel egyedileg határozzuk meg a fejlesztési irányvonalakat, mely tervezésekhez az Európai Unió által elvárt eszköztárat használjuk. Ingatlanfejlesztési, területfejlesztési koncepció, hatástanulmány, hasznosítási terv elkészítése kapcsán is állunk rendelkezésre. Ezekhez műszaki, pénzügyi, kockázati és gazdaságossági értékelést is készítünk. Javaslatunk, hogy az ilyen jellegű átfogó tanulmányok kapcsán előzetes egyeztetések alapján közösen alakítjuk ki a tanulmányok tematikáját.
Szolgáltatásainkról érdeklődjön központi telefonszámunkon: (+36/23) 512-160

Közbeszerzési pályázatok írása, lebonyolítása
Jelentősége a projekt megvalósításában:
A közbeszerzés az államigazgatási és egyéb költségvetési szervek közszolgáltató tevékenységükkel közvetlenül összefüggő árubeszerzéseinek, építési beruházásainak és szolgáltatási megrendeléseinek külön törvényben meghatározott köre, amelynek értékhatárát Magyarországon az éves költségvetési törvény állapítja meg. A közbeszerzés egyik célja, hogy az állami igényeket nagy tételben jelentős árengedményekkel tudják beszerezni, ugyanakkor a támogatások lehívásakor is fontos figyelni a közbeszerzési kötelezettségek fennállására – azaz az eljárások lefolytatásának szükségszerűségére. Tekintettel arra, hogy a társfinanszírozott programok kereteiből igényelt támogatási opcióknál, az 50% feletti támogatási intenzitású projektelemeknél már közbeszólhat a közbeszerzés, mindenképpen célszerű egyeztetni az igénybevett szolgáltatások és beszerzések tekintetében.
ProjektBánya Kapcsolódó szolgáltatásai
Társaságunk vállalja közbeszerzési pályázatok összeállítását, benyújtását és kapcsolódó tárgyalásos eljárásokon a részvételt és képviseletet. Közbeszerzési tanácsadó kollégánk, valamint szerződött partnerünk által elkészítjük a közbeszerzési felhívásokat, összeállítjuk az eljárások lefolytatásával kapcsolatos teljes dokumentációs hátteret.
Szolgáltatásainkról érdeklődjön központi telefonszámunkon: (+36/23) 512-160

Hitelek bevonása, hiteligénylés
Jelentősége a projekt megvalósításában:
Projektek finanszírozása során leginkább elterjedt a hitelek bevonása. Fontos azonban tudni, hogy mely hiteleket milyen esetben érdemes alkalmazni. A pénzpiacon egyre több egyedi hitelkérelemmel és támogatott hitelek bevonásával lehet élni. A mikrohitel, a beruházási hitelek meghatározott köre kamattámogatással teszik olcsóbbá a finanszírozást, ezért fontos ezen lehetőségekről időben szerezzünk információkat.
ProjektBánya Kapcsolódó szolgáltatásai
Cégünk kapcsolatban áll több hitel-, pénzintézettel. Tesszük mindezt azért, hogy az általunk megtervezett projektek kapcsán segítsük a források bevonását. Ügyfeleink számára elkészítjük a hiteligénylés dokumentációját, versenyeztetjük a finanszírozókat, kínálunk kamattámogatott konstrukciókat annak érdekében, hogy hatékonyan valósíthassuk meg a fejlesztési koncepciókat.
Szolgáltatásainkról érdeklődjön központi telefonszámunkon: (+36/23) 512-160

Fejlesztési adókedvezmény igénylése
Jelentősége a projekt megvalósításában:
Fejlesztési adókedvezmény vehető igénybe a beruházás típusától és megvalósítási helyétől függően a projektek fenntartási időszaka során.
Beruházásnak minősül egy új létesítmény kialakítása vagy egy meglévő létesítmény bővítése. A beruházásnak az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, illetve a termelési, szolgáltatási folyamat alapvető változását kell eredményeznie.
A támogatáshoz az igénylők a beruházás üzembe helyezését követően a társasági adó egy részének adóvisszatartás formában történő „meg nem fizetése” (adóvisszatartás) révén jutnak hozzá. A kedvezmény jogosultsági időtartama az üzembe helyezést követő vagy a döntés szerint az üzembe helyezés évétől az azt követő 9 éven át tart, de legfeljebb a 14. adóévig.
ProjektBánya Kapcsolódó szolgáltatásai
A ProjectMine Kft. szolgáltatásai között szerepel a fejlesztési adókedvezmény igénylési dokumentációjának összeállítása és a hatósági egyeztetések lefolytatása, valamint a támogatással járó monitoring feladatok elvégzése a jogosultsági időtartam alatt.
Szolgáltatásainkról érdeklődjön központi telefonszámunkon: (+36/23) 512-160

Tőkebefektetők bevonása
Jelentősége a projekt megvalósításában:
A kockázati tőkebefektetők perspektivikus jelenléte egyértelműen érezhető hazánkban is. Ugyanakkor számos szektor esetében múltnélküliségük vagy más okból kockázatosnak ítélt befektetési szándékuk számos szinten hazai értelmezésre szorul. A kockázati tőkebefektetések tipizálhatók aszerint, hogy a vállalkozás életének melyik fejlődési szakaszát finanszírozzák. Eszerint beszélhetünk magvető, induló, fejlesztési és átfordító tőkéről, melyek eltérő sajátosságokkal rendelkeznek. Ugyanakkor szintén érdekes és érdemes is vizsgálni a szakmai és a pénzügyi befektetések lehetőségeit is.
Számos állami programcsomag a hazai KKV szektor korai (magvető és induló), valamint növekedési életszakaszban lévő vállalatai tőkehelyzetének javítását tűzte ki célul. Emellett pedig számos külföldi tőkealap, befektetési szándék érhető el hazánkban is.
ProjektBánya Kapcsolódó szolgáltatásai
Vállalkozásunk elősegíti a befektetők keresését, felkészíti a projekteket a tőkebefektetők bevonására, majd közvetíti mind az állami programok által allokált, mind pedig a független befektetőcsoportok által biztosított lehetőségeket. Emellett helyzetelemzést, befektetői összefoglalót, befektetésekhez kapcsolt rövid és hosszú távú üzleti elemzést is készítünk. Ágazati specifikumtól függően örömmel látunk és fogadunk be olyan projektlehetőségeket, melyek az állami, uniós támogatások mellett befektetői tőkét, szakmai tőkét is befogadnának.
Szolgáltatásainkról érdeklődjön központi telefonszámunkon: (+36/23) 512-160

Egyéb pénzügyi termékek ( Faktoring, Váltó, Kötvény, Bankgarancia, stb. )
Jelentősége a projekt megvalósításában:
Projektek finanszírozása során előfordulhatnak egyedi igények, előre nem látott események, melyek a hitelek és támogatások körén kívül egyéb pénzügyi termékek használatát teszik lehetővé illetve szükségessé.
Ilyen termék többek között a faktoring (pl. támogatás faktorálás, követelések kezelése) vagy a váltó és kötvény kibocsátása.
ProjektBánya Kapcsolódó szolgáltatásai
Cégünk kapcsolatban áll több hitel-, pénzintézettel, míg a faktoring tevékenységre cégcsoportunk másik vállalkozása a VIV Faktor Zrt. tud megoldást biztosítani.
Tesszük mindezt azért, hogy az általunk megtervezett projektek kapcsán segítsük a források bevonását. Ügyfeleink számára elkészítjük az igénylések dokumentációját, versenyeztetjük a finanszírozókat annak érdekében, hogy hatékonyan valósíthassuk meg a fejlesztési koncepciókat.
Szolgáltatásainkról érdeklődjön központi telefonszámunkon: (+36/23) 512-160

